A Hobbit

                                                           

                                   A hobbit 

   Egy ismerősöm szerint a Hobbit második részének története sem más, mint néhány apróság menetelése alfától omegáig. A film lassan vánszorog, időhúzás címszóval szövegelnek egy sort, majd futásba teszik a sebességváltót, és a terepviszonyoknak fittyet hányva javítanak világcsúcsot. Közben megállnak itt is, meg betévednek oda is. Mielőtt ez ember elbóbiskolna, menetrend szerint érkezik a következő csatajelenet rusnya orkokkal fűszerezve, amelyek izgik is cukik is, csak egy idő múltán mintha kissé fárasztónak tűnnének. A törpöket mellesleg üldözi mindenkinek a „szeretete”, leginkább Peter Jackson rendezőé, aki szokásához híven most sem képes két és fél óra alá gyűrni az eseményeket. Feneket megizzasztó mozifilm a Smaug pusztasága, meg kell hagyni.

Tanult kollégám nézeteitől nyilván most nem dob hátast a többség. Én sem osztom teljes mértékben a véleményét, és látásmódja is kissé egyedinek mondható, néhány gondolatával azonban nehéz vitába szállni. Az kétségtelen, hogy Jackson a Tolkien Univerzum elkötelezett híve. Nála jobban, precízebben és a szükséges alázattal felvértezve kevesen tudnának a regényekből fogyasztható produkciót készíteni. A tiszteletnek és a hozzáállásának meg is lett az eredménye: A Gyűrűk Ura mozik minden létező platformon beseperték az elismeréseket. A rendező alapos munkájának köszönhetően belépett a nagyfiúk táborába, ugyebár.Csakhogy. Aragornék kalandjai három vaskos kötetre rúgva, bőven szolgáltatnak alapanyagot a terjedelmes filmekhez, addig a Hobbit egy vékonyka füzetecske, amelyből háromrészes trilógiát varázsolni meglehetősen merész feladatnak tűnik. A kérdést tehát jogosan tehetjük fel, ugyan mi motiválhatja a film készítőit a rétestészta nyújtására? Hát igen, Jacksont a tehetsége és a fanatikus Tolkien alázata mellett a megalomán gondolkodásmódja és a pénz zsibbaszthatta, addig a producereket csakis a teltházas mozik által termelt óriási zsozsó inspirálta.

A Váratlan utazást hagyjuk gyorsan, Jackson szintjéhez képest méltatlanul gyenge produkció, amelynek mélypontja a törpök éneklésre fakadása volt egyértelműen. A hobbit: Smaug pusztaságából már száműzték a borzalmas kornyikálást és vidámság is átváltott búskomorba. Nem is szólva a cselekmény sebességén, mert ráléptek a gázra a fiúk! A nagy jövés-menésen túl már érdemi események is akadnak elvétve, az akciók kedvelői pedig dörzsölhetik tenyerüket! Sajnos két dolog továbbra is megfigyelhető: egyrészt a történet vékonysága, másrészt, ebből adódóan az időhúzás jelleg. Mivel a sztori laposabb a közalkalmazott erszényénél, Jackson a trilógiává duzzasztás okán kicsit belepiszkált Tolkien meséjébe. Hozzárakott és elvett belőle, ami bizonyára megítélés kérdése. A rajongókat az infarktus kerülgeti, míg mások azt mondják, hagyjuk érvényesülni a rendezői koncepciót, a lényeg, működjön a film!

És valóban működik! A legerősebb rész jelen esetben is a vizualitás, az az elképesztő látványorgia, amivel a néző találkozik. A hegy mélyének tágas és nyomosztó hangulatot árasztó termei mellett a fenséges táj csodálatot gerjeszt még a legfásultabb nézőben is. Tovább dob az élményfaktoron a legapróbb részletekig kidolgozott sárkány, aminek grandiózus mérete és legutolsó pikkelyig megtervezett alakja gondoskodik arról, hogy magunk alá rosáljunk. Smaug tényleg pompásan megcsinált, vért izzadhattak a tervezői. Mellesleg, amilyen gonosz és félnivaló, annyira választékosan tud pofázni a szentem. A sok törp sárkányt hergel. Régi dakota mondás ez, nem ismeritek? Igen, előfordulnak még pókok is, és olyan hideg tünde góré, hogy a hátamon futkosott a hideg. Aztán vannak hozzáadott szereplők is. Ilyen például a tünde szépség Tauriel is, akit a Lostból megismert Evangeline Lilly alakít egyébként meglehetősen középszerűen. A lányok is megkapják a boldogságot, belenézhetnek Orlando Bloom Legolas kontaktlencséibe.

A Hobbit: Smaug pusztasága értékelés: Nyugodtan mondhatjuk, hogy a sokkal jobbra sikeredett a Váratlan utazásnál. Nincs bugyuta humor, bicskanyitogató dalbetétek és sétafikának álcázott unalom. Jóval mozgalmasabbra sikeredett a sztori és sötétebb a cselekmény. Mondhatnám úgy is, hogy egyre többször történik a filmben valami és Jackson a Hobbit trilógia Birodalom visszavág változatát csinálta meg a középső filmben. A rendező elképzelése egyébként uralják a vásznat, magyarul azt csinált, amit akart a forgatás során. Ez nagy alkotói szabadság, viszont a film viszonylag mérsékelt bevételei a kétkedők hangját erősítik, mely szerint a kevesebb, a rövidebb több lenne. De vigye kánya! Pompás szórakozást kaptam, bár nincs kedvem záros időn belül ismételten megnézni. Legnagyobb bajom továbbra is az a nagyon átlátszó szándék, amellyel húzzák és húzzák a sztorit a még több bevétel érdekében. Aki pedig meggondolatlanul pislog kettőt, máris lemaradt a film váratlan végéről, mondhatja, így járt… Az a helyzet, hogy a három részre történő duzzasztással Jackson az eredeti művet erőszakolta meg. Jó film, de A Gyűrűk Ura mozik színvonalához még mindig kevés.

The End

Léci Olvasátok